A kis képekre kattintva galéria nyílik.

Vissza

2007 április 7.

Ismét nagyszombat.

Ismét, mert tavaly ilyenkor is túráztunk. Egy kissé családiasabb jellegű túrát tettünk a már többször bejárt bajóti Öreg-kőre.

Csaknem egy év telt el utolsó túránk óta. Az elmúlt néhány hetünk, és hétvégénk elég mozgalmasan telt el, igy arra számítottam, ez a hétvége a gondtalan semmittevés jegyében fog eltelni. Igen ám, de ember tervez, Zsuzsa végez!

Zsuzsa néhány nappal ezelőtt közölte, új családi hagyomány lép életbe nálunk! Nagyszombaton túrázunk.
A húsvét előtti hét a sütés, főzés, takarítás jegyében telik, de ennek pénteken vége. Jön a szombati hegymászás.

Köszönöm szépen az ilyen pihenést!
No mindegy, adjuk meg magunkat sorsunknak.

Zsuzsa megpróbált társakat szervezni, de végül is magunk maradtunk.
Aki nem jött bánhatja, mi nem!

Több alternatív célpontunk volt attól függően, kik jönnek velünk.
Életbe lépett a páros túrához kijelölt cél a

Burda hegy

Hogy hol van a Burda hegy? Hát Garamkövesd és Helemba között.

Esztergomban, vagy a Dunakanyarban járva már többször néztük a folyó túlsó partján magasodó sziklás hegyoldalt. Most elérkezettnek láttuk az időt, hogy közelebbről is szemügyre vegyük.

Emlékszik még valaki, hogyan is kezdtük sorozatunkat?
Bejárjuk Annavölgy környékét.
Ehhez képest már Szlovákiában vagyunk! Úgy látszik Annavölgynek nagy környéke van!!

A 388 méter magas Burda hegyről nem sokat tudtunk. Az interneten rákeresve találtunk egy túrajavaslatot:

Garamkövesdről a buszmegállótól, a piros turista-jelzésen.

No majd meglátjuk. De ha csak beszélünk akkor nem látjuk meg!
Induljunk már!


Útközben
Útközben Esztergom felé, háttérben célpontunk.
És a Mária Valéria híd közepén átlépjük a határt.

Párkány
Párkányon (Sturovo) ezúttal csak keresztül suhanunk. Városnézésre talán még visszatérünk ide is. A sétáló utca kezdetén egy szépen helyreállított épület és a templom.

Ez már Garamkövesd
Alig néhány kilométer után Garamkövesdre érkezünk. Láttuk is az említett buszmegállót ahonnan a piros turistaút indul, de Zsuzsa úgy gondolta, inkább Helemba felől támadjuk meg a hegyet. Úgy legyen.

A falut elhagyva meg kell állnunk néhány fotó erejéig, annyira lenyűgözők a fölénk magasodó sziklák. Oda szertnénk feljutni. Turistatérkép nélkül ez hogyan fog sikerülni, nem tudjuk.

A sofőr szemével fényképez
Lassan haladunk tovább, hogy Zsuzsa nyugodtan kattogtathassa masináját, de ezt a képet a sofőr is rögzíti fejében.

Már közel vagyunk a faluhoz
Egy vasúti átjárón áthaladva az út élesen jobbra kanyarodik. Szemben üdülőtelkek sokasága.

Itt is vagyunk
Megérkeztünk Helembára. Végighajtunk a főutcán, a löszfalba vájt pincék sora mellett.
A templomnál is megállunk egy kis időre, és ez már a falu vége.
Kisétáltunk az Ipoly partjára, ahol egy valamikori hid nyomait látjuk. Igen, ez lehetett az a híd amelyről nemrégen olvastunk valahol, hogy talán hamarosan újra felépítik. Reméljük nem kell sokáig várni rá.

Útkeresőben
Nos, lássuk csak, hogyan jutunk fel a Burdára?
Jövetben a falu elején láttunk egy földutat fel a hegy irányába. Vissza is mentünk odáig, de nem láttuk nagyon bíztatónak. Akkor most merre?

Rövid tanakodás után úgy döntöttünk megkérdezzük Engel Zolit, Zsuzsa volt munkatársát, aki itt lakik ebben a faluban. Az első járókelő akit megállítottunk ugyan nem tudta pontosan hol laknak, de azt tudta kit kell megkérdezni!
Igy aztán hamarosan Zoli feleségével együtt mentünk le a focipályára, ahol a férfinép bográcsolással egybekötött lábtenisz meccsre készülődött.

Zsuzsa is, Zoli is örült a viszontlátásnak. Miután kiörömködték magukat rátértünk jövetelünk céljára. Már kaptuk is a tanácsot. vissza a vasuti átjáróig, és ott jobbra fel a nyaralók között.
Megköszöntük a segítséget és nem zavartuk tovább a focimeccs előkészületeit.

Nekivágunk
Megfogadva Zoliék tanácsát felkapaszodtunk a nyaralók között, és az aszfaltozott út végén a bezárt Horizont panzió parkolójában leállítottuk autónkat. Elő a hátizsákokkal, és irány a hegy.

Elöször jelöletlen úton haladtunk, de egyszer csak megjelent a piros jelzés. Hohó! Hisz ez a Kövesdről induló turistaút másik vége! Akkor jó úton járunk.
Zsuzsa virágokat fotóz. A kankalint (Epölön istenkesztyűnek nevezik) jól ismerjük, de más, számunkra ismeretlen virágokat is talál.

Szépen emelkedünk felfelé a zsendülő, fűszeres illatú erdőben. Az ösvény időnként kikanyarodik a Duna irányába, de a fák miatt sajnos nem sokat látunk a tájból. A kanyargó turistaút egyre jobban északra tart. Hopp, mi ez?

Válaszúthoz érkeztünk
A kitaposott út egyenesen megy tovább, a piros jelzés pedig jobbra fordul egy kellemetlenül meredek irtásnak, a krónikás szerint a Burda csúcsa irányába. Kedves fotósunk pedig legszivesebben balra fordulna a lefelé vezető járatlan nyiladékon, amerre a távolban sejlik a Duna, és az áhított sziklás hegyek.
Ismét haditanácsot tartunk. Merre tovább? Marad a jelöletlen arany középút.

Hol is vagyunk?
Választott utunk időnként bíztatóan kanyarodott balra a kívánt irányba, de egyszer váratlanul megszünt, és egy dagonyázó, vadetető, vadászles helyen találtuk magunkat.

Kezdtük érezni,hogy ebből sziklák, és dunai panoráma már nemigen lesz. Halvány reményként a vadetető mögött egy erdei útat találtunk amin ismét feltünt a piros jelzés. Néhány száz méter, és kiértünk egy aszfaltozott útra, amely Kövesd irányába vezetett. Úgy döntöttünk inkább visszafordulunk.

Neki a meredeknek
Visszaérve a piros jelzés elágazásához, rászántuk magunkat a meredek kaptató megmászására. Alig indultunk neki, Zsuzsa egy újabb ismeretlen növény fotózásába merült.

Talán ez volt a szerncsénk, mert így még a szokásosnál is csendesebbek votunk. Míg Zsuzsa fotózott, én bangulásztam. Egyszercsak a szemem sarkából valami mozgást láttam.
Őzek!! Sok!! Súgtam a fotósnak.
Magasan felettünk állatok keresztezték a nyiladékot. Persze az első néhány példány elhaladása után már láttuk, hogy muflon csapattal találkoztunk. Nem tudom, de talán húsz, vagy harminc állat is lehetett. Köztük anyák, kis gidáikkal.

Alattunk Esztergom
Héhány perccel később nagy szuszogással elértük a tetőt, és bizony jól tettük, hogy nem mulasztottuk el a Burda csúcsát!
A párás levegő ellenére is meglehetősen jó esztergomi panoráma tárult elénk.

Nézzünk haza!
Zsuzsánál már kialakult szokás, hogy minden magaslatról keresi a korábban már bejárt helyszineket. Lássuk innen mit talált:
A Getét könnyen felismerni, de nézd csak! Mi kandikál ki mögüle? Az bizony a bajnai Őr-hegy.
A következő képen a tokodi Hegyes-kő ismerhető fel. Sajnos a mogyorósbányai Kő-hegy valahol elveszett a nagy párában.
A harmadik fotón a Gerecse tv tornya egyből szembe ötlik, előtte pedig ott lapul a bajóti Öreg-kő.
Tényleg mintha Annavölgy körül lennénk!

Gyomrunkban harangoznak
Fényképezés és távcsövezés közben gyomrunk korgása figyelmeztetett, jó lesz az ebédre is gondolnunk! Eredeti tervünk szerint valahol fent a hegy tetején szerettük volna ebédünket megsütni, de útközben sehol nem találtunk sem kijelölt, sem illegális tűzrakóhelyet.

Így maradt a másik véglet, a legalacsonyabb pont a Dunapart. Milyen jó hogy a webmester is fényképez szemeivel? A jöttünkkor Zsuzsa által véletlenül lekapott piros Skodás horgász még mindíg ott volt.

Alig tanyáztunk le rögtön szóba is elegyedett velünk, így hol egyikünk, hol másikunk -éppen kinek volt ráérő ideje tűzrakás és sütögetés közben- jól elbeszélgettünk vele. Zsuzsa éppen kicsontozott csirkéből készült töltötthús receptjét tanulja.

Farönk az asztalunk
Bizony alufóliában sült ebédünk kissé megégett, hiába aki töltött csirkéről álmodik, az égetten eszi a szalonnát! Persze ez kicsit túlzás.

Partrasodort rönkökből készült asztalunkon és padunkon jóízűt falatoztunk.
A tábortűz eloltásához nem kellett messzire mennünk a vízért.

Mégis csak mászunk sziklát?
Mire összecihálódtunk, ujdonsült ismerősünk is éppen befejezte a halak "etetését", így szinte egyszerre indultunk.
Mivel lassan haladtunk, bámultuk a fejünk fölé magasodó sziklákat, még Kövesd előtt megelőzte autónkat, és egy mellékútnál félreállva leintett minket is.
Javasolta, ott menjünk fel a hétvégi telkek között, és keressünk a hegyre vezető ösvényeket.

Megköszöntük kedvességét, elköszöntünk, és nekiláttunk az ösvénykeresésnek. Nem könnyen, de találtunk egy csapást amely a sziklák felé vezetett.

Mint a Gete
Kicsit mintha a Getére másztunk volna fel. Először fák között, erdős oldalban, de ahogy emelkedtünk a fák ritkultak, a sziklák szaporodtak, és elénk tárult Esztergom panorámája.

Zsuzsa csak kattogtatott. Hol Esztergom, hol egy Duna-ág, hol egy panorámakép, sorban egymás után.

Tessék kapaszkodni!
Még egy kis mászás és kiültünk egy sziklaoromra. Alattunk a kövesdi vasútállomás. Jó messze van a falutól. Itt a webmester kétségbeesett ábrázattal kapaszkodik botjába, nehogy lesodorja az élénk Dunai szél.

A fotós meg is szánja. Még egy kép az alattunk elterülő üdülőkről, aztán indulhatunk lefelé. De nem ám ott ahol feljöttünk, hanem toronyiránt, kishíján nadrágféken.
Azért ezt a szépen virágzó cserjét nem tudtuk nem észrevenni.

A Garam partján
Lassan utunk végére érünk. Garamkövesdet elhagyva még egyszer megállunk a Garam hídjánál, búcsúfotó készül a Burda hegyről, és egy szép látkép az alattunk kanyargó folyóról.
Távolban a torkolat látszik, melyet egy előző kirándulásunkon az ellentétes irányból láttunk.

A bazilikával búcsúzunk
A fák fölé magasodó bazilika fenséges látványával búcsúzunk ettől a naptól.

Mikor e sorokat rójuk, már túl vagyunk következő utunkon is.

Hogy hol voltunk?
Meglepetés!


Ugrás a lap tetejére

Vissza