A kis képekre kattintva galéria nyílik.

Vissza

2006 június 5.

Pünkösd hétfö.

Egy újabb egésznapos, hátizsákos túra.

Volt halvány remény, hogy velünk jön keresztfiú-unokaöccs a barátnőjével, de végül nem tudtak eljönni. Így a két öreg kettesben vágott neki, a csak fő állomáspontjaiban eltervezett útnak.
A részletek majd menet közben kialakulnak.

Úgy-e mondanom sem kell, hogy induláskor nem volt felhőtlen az égbolt. Sebaj! Bátraké a szerencse.

Hohó! Majd elfelejtettem! Hová is megyünk? Nos igen, ezt a napot egy komolyabb hegy, a

Gerecse

bejárására szántuk.

Ha mindenki egyetért, indulunk!


Irány Tardosbánya!
Az ebszőnyi elágazásnál balra fordulva autóztunk Tarjánig. A falu közepén jobbra kanyarodtunk Tata irányába, és Vértestolna után újabb jobb kanyarral értük el Tardosbányát.
Itt csak egy fotó és némi tájékozodás idejére álltunk meg.
A falut elhagyva váratlan akadály állta el utunkat. Favágók! Bár eredetileg a kőbányánál akartuk leállítani az autót, tervünk már itt felborult. Parkolás a favágók mellett. Később kiderült ennél jobb helyen nem is állhattunk volna meg!

Bányát keresünk
Azt sejtettük, hogy az út a működő kőbányához vezet fel, de mi szerettük volna megkeresni, és megnézni a régi, elhagyott kőbányát is, melyet most sziklamászók használnak, és amely családunkban nem túl kellemes emlékeket ébreszt. Az unokaöccs néhány évvel ezelőtt, életének egy bolondos szakaszában meglehetősen súlyos sérülést szerzett itt! De hol?
Ha autóval tudunk tovább menni, biztosan észre sem vesszük jobboldalt azt az ösvényt, amely az erdőbe tért be.
És valóban! Némi kapaszkodás után már bent is vagyunk a bányában.
Nocsak, mások is vannak itt, és még alszanak. Utóbb tudtuk meg, hogy a sátrak alatti falon történt az említett incidens.
A növényzet minden apró repedést birtokba vesz.
A sziklafal félelmetesen magasodik Zsuzsa fölé.

Csak halkan!
Csendben elhagytuk a régi bányát, had aludjanak a fáradt mászók. Visszatérünk az erdei útra, és irány az új bánya. Vajon milyen lesz? Egyáltalán, megtudjuk nézni?
Miközben tanakodunk, hopp! Úgy látszik majd minden kirándulásuk elején találunk valami szép növényt. Ez a nap sem kivétel.
És már a bánya hulladék-tárolója mellett megyünk tovább (némely tiltó táblák ellenére).

Ahol eltörpül az ember
Jól tettük, hogy a tiltás ellenére tovább mentünk, mert először ugyan egy barátságtalan kutyussal, de utána egy nagyon barátságos őrrel találtuk magunkat szembe.
Megengedte, hogy nyugodtan nézzünk szét a bányában, sőt el is kísért minket.
Sok-sok érdekes dolgot tudtunk meg tőle a kőtömbök kibányászásáról, darabolásáról, sőt a szállításra váró tömbök különböző felhasználási módjairól is.

Mint egy múzeum
Visszafelé sétálva kísérőnk még egy rögtönzött tárlatvezetést is tartott nekünk.
Elsőnek egy jókora, csiga formájú lény megkövesedett lenyomatát vehettük szemügyre, majd annak bizonyítékait, hogy a tardosi követ már a régi rómaiak is használták.

Ismét eltörpül
A kijáratnál még megbámultunk egy hatalmas kotrógépet, amelynek csak a "hóláncai" 1200 kg-ot nyomnak! Búcsúzásul fotósunk és kedves kísérőnk beleállt a gép kanalába.

Fel, fel, a Gerecsére
Irány a Gerecse tetején álló tévé torony, melynek közelében valahol lennie kell egy kilátótoronynak. Onnan szeretnénk szétnézni.
Némi térkép (nagyon régi!!!) böngészés után úgy döntöttünk, hogy nem a kerülővel járó turistautat, hanem a kissé bizonytalanabb, ám jóval rövidebbnek tűnő erdei földutat választjuk.
És nekivágtunk! Persze nemsokára kiderült, hogy egy erdőben sokkal több földút van mint egy réges-régi térképen. Az első néhány elágazás még eléggé egyértelmű volt, de később már csak a megérzésünkre és a nap állására hagyatkozhattunk.

Csak mentünk, mentünk, és attól féltünk, hogy elmegyünk a torony mellett. Végül amikor már a fáramászás, mint tájékozódás is komolyan szóba került, egy tisztásról megpillantottuk magunk előtt a torony tetejét. Sosem hittük volna, hogy ez a néhány kilométer ilyen hosszú lehet.
Utólag ugyan megdicsértük magunkat, hogy minden elágazásnál a helyes irányt választottuk, és szinte toronyiránt jöttünk fel, de nagyobb, komolyabb erdőségben nem szabad ilyen felelőtlenül utat választani!

Most pedig tornyot keresünk
Körbejártuk és megbámultuk ezt a hatalmas építményt, majd elkezdtük keresni a kilátótornyot, de csak egy árva rádiótelefon antennát találtunk.
A nagy torony mögötti erdőben kereszteztük a kék háromszög turista utat, mely ósdi térképünkön még nem szerepelt, de mivel haladási iránya Tardosbánya felé mutatott, a túravezető úgy döntött, minthogy dél elmúlt, csúnya felhők vannak az égen, és néha egy-egy csepp esik is, van kilátó, nincs kilátó, ezen az ösvényen megyünk tovább!
Most fotósunk keseredett el, mert már előre fente objektívját arra a toronyra.
Vigasztalásként egy jókora fekete madár repült el mellettünk, fantasztikusan piros sapkával. Egy gyönyörű Fekete harkály! Sajnos a nem túl jó fényviszonyok és a nagy távolság miatt csak egy csapnivalóan rossz képet sikerült készíteni róla.

Ha nem keressük, megtaláljuk
Már egész beletörődtünk hogy nem találjuk a kilátót, amikor az ösvény egy kanyarulatánál, ahol megindul lefelé a hegyről, egyszerre előttünk állt a bumfordi vasbeton építmény.
Zsuzsa úgy megörült neki, le sem fényképezte. Nem nagy veszteség.

A torony alig emelkedik túl a környező fák szintjén, és így bár a panoráma tényleg megkapó, de fotós szemmel a nagy távolságok miatt nem túl szerencsés. Néhány kép azért készült.
Az elsőn a két torony mutatja merről jöttünk, a másikon délutáni célpontunk a Pisznice hegy látható, a következőn a tokodi Hegyes-kő sejlik a párában.
Végül egy panoráma a Duna túlsó partjáról.

Lefelé Tardosra
A nézelődést befejezve rátértünk a turistaútra és ereszkedtünk lefelé Tardos irányába.
Utólag elmondhatjuk, ez volt a nap számunkra legizgalmasabb szakasza, melyről sajnos egyetlen fotó sem készült.

Rendes erdőjárókhoz illően, csendben kutyagoltunk lefelé, így szinte besétáltunk egy legalább húsz, huszonöt tagú mufloncsapatba. A muflonok mikor észre vettek minket, mint a szél vágtattak lefelé. A robajra nem messze tőlünk szarvascsorda indult meg, és vágtatott keresztben előttünk. Mindez idő alatt fejünk felett holló keringett.
Tovább ereszkedve láttuk ugyan a szarvasokat és a muflonokat is, de olyan távolról és olyan rövid ideig, hogy fényképezésre gondolni sem lehetett.

Hogy valami zavar lefelé is legyen, egy helyen kerítés állta utunkat. A kerítésen belül láttuk a ismétlődni a turistajeleket. Mit tegyünk? Kénytelenek voltunk körbejárni a bekerített erdőrészt és megkeresni, hol jön elő a turistaút. Jobbra, vagy balra? Mi jobbra indultunk, és nem volt túl nagy kerülő!
Egy a földből kitört fa gyökérzete fantasztikus szoborként feküdt az ösvény mellett.

Szerencsés leérkezés
A kerítés valószinűleg hozzájárult ahhoz, hogy az ösvény további szakasza meglehetősen elhanyagolt volt. Ennek ellenére, mint korábban említettük, autónkat nem is hagyhattuk volna jobb helyen! Egyenesen oda érkeztünk.
A kerítés körüljárásától eltekintve tényleg nyílegyenesen jöttünk le. Örültünk is neki, mert már ideje volt az ebédre gondolnunk.

Tardosbányától nem messze, Süttő irányában, a Gerecse patak partján egy horgásztó közelében barátságosan kialakított pihenőhelyet találtunk, ahol a helybeliek az ünnepet és a jó időt kihasználva - a felhőket és a csepegő esőt fent hagytuk a hegyen - majálist tartottak. Éppen alkalmas volt számunkra.

Ez jólesik
Le is tanyáztunk. Szokás szerint rőzsegyűjtés, nyársfaragás, tűzrakás.
De miért nem akar meggyulladni?
Majd a fotós megmutatja hogyan kell füstöt, pardon, tüzet rakni.
A túravezető pedig juszt sem tart két vasat a tűzbe.

Vízparton
Ebéd után pihenésként lesétáltunk a halastóhoz.
Így folyik be a Gerecse patak a tóba.
Fantasztikus színekben játszott a patakmeder.
A környezet pedig megért egy panorámaképet.

Tilosban járunk
Délutáni célpontunk a Pisznice hegy.
Tudjuk, hogy tiltott területre készülünk, ezért előre ígérjük, a lehető legkevésbé fogjuk megzavarni a természet nyugalmát. Bikoltól aszfaltos út vezet a Gerecse és a Pisznice közötti völgybe. Az utat szegélyező erdőt csak egy váratlanul felbukkanó horgásztó szakítja meg.
De hol kéne megállnunk? Előttünk balra egy földút, félreállunk.

Jól tettük ez a legmegfelelőbb hely. Az út mellett szép virágok és hosszan elnyúló vadregényes kőgörgetegek, egykori kőbányák.
Mintha a Gerecse csak kőbányákból állna. Itt biztosan nem mászunk fel.

Most barlangot keresünk
Ez a keresések napja. Most a Pisznice-hegy barlangját keressük. Zsuzsa gyermekkorában járt már a Pisznice-barlangnál, de sajnos már semmire nem emlékszik, merre mentek.
Egy ösvény ágazik ki a földútból. Rátérünk.

Egyenesen a barlanghoz vezet. Ez már csak egy ilyen nap, elsőre megtalálunk mindent. Néhány kép a barlangnál kívülről és belülről.

Ismét kőbánya
Erősen szuszogva értünk fel a barlang feletti kőbányához. Itt már a tűző nap és a kapaszkodás kezdte felőrölni a webmester energiáit. Míg pihent, fotósunk nem tétlenkedett.

Még magasabbra!
Rövid kapaszkodás után újabb pihenő az árvalányhajas tetőn, közben Zsuzsa virágkép gyűjteményét bővítgette.
Az első, sárga virágról alakja miatt azt gondoltuk ez a Pisznice híres növénye a Magyarföldi husáng. Mi balgák! Otthon az interneten utánanézve kiderült, nem az.

A Nagy-Pisznice tetejéről
A tetőről áttekintünk a Gerecsére. Mit látunk? Hát persze, hogy kőbányát is látunk. És a halastó amely mellett eljöttünk, végtelen erdőkkel övezve.

Erdőben mindíg óvatosan
És már ereszkedünk is le. Tanulva a Gerecsén történtekből, ha lehet még kisebb zajt keltve.
Jól tettük, mert így egy négy-öt tehénből és borjúból álló szarvas-csorda csak szép kényelmesen baktatott előlünk a fák takarásába.

Az ösvény egy hatalmas odvas fa mellett vezetett el. Sajnos egyikünknek sem jutott eszébe, hogy alkalmi remeteként beleállva szemléltessük méretét.

Nagy csata helyszínén
Visszatérve autónkhoz nem Bikol felé, hanem tovább Pusztamarót felé indultunk.
Itt egy olyan emlékművet találtunk amely sok évvel ezelőtti itt jártunkkor még nem állt.
A tájékoztató tábla szerint a mohácsi csata után itt szenvedte el legnagyobb vereségét a török elől menekülő magyar sereg.

Ritkaság a rend és tisztaság
Pusztamarót a régi időkben, és még egy-két évtizeddel ezelőtt is lakott hely volt.
Erre emlékeztet az árnyas fákkal szegélyzett szépen gondozott sírkert. Öröm volt látni ezt az egész Pusztamarótra jellemző gondozottságot és tisztaságot.

Hazafelé
Hazafelé indulva, szinte járhatatlanul rossz minőségű úton jutottunk ki a Bajót és Bajna közötti útra. De lehet, hogy így a jó! Ez a rossz minőségű út biztosan távoltart jónéhány szemetelő, vandál embert.

Bajnához közelítve fotósunk nem tudott ellenállni az Őr-hegy felett fodrosodó hatalmas felhőnek.


Ezzel búcsúzunk, a viszont látásra!


Ugrás a lap tetejére

Vissza