Kezdőlapra
 
A képekre, vagy ide kattintva galéria nyílik.
 

Megosztás:

   

 
Zsákovics Ferencné

 

 

RÖPLABDAÉLET ANNAVÖLGYÖN
1947-2010

 

Annavölgy röplabda sportja, a még élő kortársak visszaemlékezései szerint 1947-től datálható, úgy hogy én is ezt tekintem mérvadónak. Az emlékezők elmondása szerint, az iskolai, ill. a tömegsport keretein belül kezdődött a röplabda játék Annavölgyön, ezen belül, elsősorban a lányok kedvelték és gyakorolták. Rövid időn belül nagy népszerűségnek örvendett a sportág. Az 1950-es évek elején már versenyszerűen űzték mindkét nem képviselői. Kezdetben a járási bajnokságban, és különböző villámtornákon vettek részt.
Ezekben az években Szolnoki Kató, Farkas Irénke, Tárnoki Annus, Pintér Gizi, Mészáros Bözsi, Adorjányi Bözsi, Tábori Magdi, Papp Teri, Pék Erzsi, Bartus Ági és Füzes Teréz alkották a csapatot Kiss Árpád edző vezetésével.
 
Ez volt az az időszak, mikor azt mondhatjuk, hogy szinte robbanásszerű fejlődésen mentek keresztül sportolóink máról-holnapra. A férfiaknál ebben a korban a következő játékosok vettek részt a röplabdázásban: Mohos Pityu, Forgács István, Kucsera Imre, Farkas Laci, Tóth Jancsi, Szlamnik Péter, Tábori Laci, Hégely Feri, Tátrai Jani, Tatár Mihály, Tomahács Imre, Szili Pityu, és Joós Lajos játékos edző.
Mindenféle sorrend kreálása nélkül, néhány kitűnő játékost külön is megemlítek: Szolnoki Kató, Tárnoki Annus, Pintér Gizi, a fiúknál: Farkas Laci, Tóth Jancsi, Szlamnik Péter, Tomahács Imre, Mohos Pityu. A röplabda népszerűségét jellemzi, hogy már kevésnek bizonyult a meglévő pálya, elkészült a szertár előtti téren a második is. A nézőszám szinte mindig elérte a száz főt.
 

A visszaemlékezések szerint, a fiúknál komoly leütő játékosok voltak Tomahács Imre és Tóth Jancsi, aki talán a legtechnikásabb játékos volt. Kiváló védő feladó játékos volt Szlamnik Péter és Kucsera Imre. Mindezek az apró kitételek nem kisebbítik a többiek érdemeit.
Ebben az időszakban már megyei bajnokságban játszottak csapataink, gyakran dobogós helyen végeztek. Meghatározó csapatok voltak, bármelyik ellenfél legyőzésére képesek. Itt és a későbbiekben is igaz, hogy lehetnek olyan sportolók akik véletlenül kimaradtak a játékosok felsorolásból. Az évek folyamán biztosított volt a folyamatos játékos utánpótlás, lévén hogy rendkívül népszerű volt a röplabda. Az újabb játékosok: Adorjányi Rózsi, Pék Ági, Diósdi Márta, Lakhegyi Zsuzsa, Pintér Rózsi, Bánhidi Teri, Bánhidi Kati, Hajnik Klári, Kiss Laura, Tábori Laci edző vezetésével.
 

Itt szót kell ejtenem arról, hogy Kucsera Imre Kultúrigazgató több sportágban is lelkes és szorgalmas játékos volt élete végéig. Hasonlóan a labdarúgókhoz, a röplabdázóknál is jellemző volt , hogy egy családból többen is űzték ugyanazt a sportágat: a Bánhidi testvérek, Teréz és Katalin, Rózsi és Mariska a Kiss testvérek közül Laura, Stefánia és Katalin, Hajnik Klári és Dari, Kis Jutka és Zsuzsa, Malatinszki Erzsi és Juci, Adorjányi Erzsi és Rózsi.
 

Az 50-es évek végétől újabb és újabb fiúk és lányok döntöttek úgy, hogy elkötelezik magukat e szép sport űzése mellett. A már évek óta játszókhoz jöttek a következők: Marlok Feri, Szabó Laci, Kovács Gyuri, Kovács Feri, Kulp-Holló István.
A lányokhoz a következők csatlakoztak: Hajnik Dari, Kis Jutka, Kiss Kati, Bánhidi Mariska, Kiss Stefánia, Zsákovics Éva, Malatinszki Juci, Malatinszki Erzsi, Bánhidi Rózsi, Veres Nusi, Kovács Erzsi, Kis Zsuzsi, Flórián Icu.
 
Itt kell szót ejtenünk arról, hogy ebben az időszakban játékosaink közül többen is megyei válogatottak voltak: Tóth Jancsi, Farkas Laci, Kiss Laura, Bánhidi Teri.
A 60-as évek közepén a kötélpálya miatti építkezés kevésbé hátráltatta a röplabdázókat mint a labdarúgókat, a röplabdázók tovább játszhattak pályáikon.
 
Az idő múlásával egyre újabb személyek kapcsolódtak be a játék vérkeringésébe: Petőcz Ilonka, Hajnal Kati, Üveges Jutka, Kovács Veruci, Garamvölgyi Erzsi, Adorjányi Éva. Fiúknál a régiek mellett, Tóth Imre, Kuszenda József, Dékány Béla, Gajdán István, dr.Szeifert Ferenc.
 
1967-ben megépült, és átadásra került a jelenlegi Sportkombinát. Az új létesítménnyel a röplabda nagyszerű lehetőséget kapott, mivel lett egy salakos pálya a füves, és salakos focipálya közötti teraszos kiképzésű, dróthálóval bekerített helyen, illetve a tornacsarnok szintén alkalmas volt röplabda mérkőzések lebonyolítására. Tovább folytatódtak a megyei bajnokságban a mérkőzések, gyakoriak voltak a különböző alkalmakkor megrendezett villámtornák.
 

A 70-es évek közepétől kezdve egyre csökkent a játékos létszám, illetve egyre kevesebben kezdtek el sportolni a fiatalok közül. Az élet különböző területein kitárultak a lehetőségek, kezdett megszűnni a sport egyedülálló varázsa, és végül megszűnt a szakosztály.
A kezdetektől végig játszók névsora: Tóth Jancsi, Kucsera Imre, Szlamnik Péter, Kovács Gyuri, Kiss Laura, Bánhidi Teréz, Bánhidi Katalin, Veres Nusi, Kis Jutka, Kovács Erzsi.
 
Több mint egy évtizedes kihagyás után, sokakban fölmerült a rendszeres mozgás igénye, elsősorban testedzés, és tömegsport keretei között. Az újrakezdéshez minden adott volt, a lányok és a fiúk kifejezetten nagy lelkesedéssel jártak edzésre. Gyakran játszottak mérkőzéseket a környező községek csapataival saját egészségük megóvása, és a hasznos időtöltés céljából.
Akik rendszeresen résztvevők voltak: Petőcz Kati, Takács Marika, Révészné Livi, Danyi Ági, Tódor Gabi, Gémes Éva, Bánhidi Zsuzsa, Czerok Helga, Elek Ili, Tódor Dóra, Vörös Klaudia, Varga Anita, Szlamnik Péter, Kovács Gyuri, Pirityi Lajos, Pécsi Tamás, Márfai Viktor, Kulp-Holló István, Vörös Imi, Salló Peti, Kellner Karcsi, Kőhalmi Feri.
 
Írásom végén arról kell beszámolnom, hogy sajnos 2010-ben ez az együttjátszás is megszűnt. Reméljük nem véglegesen, hiszen egy korábban nagyon sokak által játszott, igen nagy népszerűségnek örvendő játék tünne el településünk életéből.
 

A lap tetejére


Kezdőlapra