Kezdőlapra
 
A képekre, vagy ide kattintva galéria nyílik.
 

Megosztás:

   

 
Stikker László - Kucsera Zoltán

 

ASZTALITENISZ ANNAVÖLGYÖN
1950-2010

 

A kezdetek
Azt, hogy ki honosította meg Annavölgyön ezt a sportot, nem tudjuk. Alig egy-két személy él már csak azok közül, akik ott lehettek a kezdeteknél, de sajnos ennyi év távlatában az emlékek már megkoptak, elhalványodtak. Annyi azonban bizonyos, hogy az 1950-es évtized már meglehetősen élénk asztalitenisz életet talál Annavölgyön.
 
Több helyen is játsszák, legrégebben talán a Munkásotthon előterében, ahol a mozi pénztára volt, ám a korszak ping-pong fellegvára mégsem ez, hanem a Gurin Gáspár legényszálló, illetve a mellé épült fabarakk lett. Tudjuk, hogy a gyerekek szeretik utánozni a felnőtteket, így volt ez a ping-ponggal is. Az utánpótlás tanítás után, az iskolában felállított asztalon tanulta a játék fortélyait.
 

Soroljuk fel azokat, akikről biztosan tudjuk, hogy már ekkor is ütötték a labdát: Révész László, Varga Ferenc, Párkányi Mihály, Vetési József, Kollár Mihály, Csapó Károly, Kulp Holló István és Vass János. Igazi amatőr hőskorszak volt ez. A játékosok nem versenyszerűen, pusztán a játék öröméért, saját szórakozásukra játszottak, bár ennek némileg ellentmond, hogy az időszak két ifjúsági korú játékosa, Honvéd Antal és Szlamnik Péter, párosban döntőt játszott egy megyei ifjúsági versenyen, Lábatlanon.
Az évtized végére annyira összeszoktak játékosaink, hogy 1957-58-ban csapatot alakítottak. Az addig csak kedvtelésből ütögető játékosok ekkor már az üzemi bajnokság keretein belül küzdöttek a Dorogi Szénbányák többi csapata, mint a Bányagépgyár, Szolgáltató üzem, Brikettgyár, Szállítási üzem, Osztályozó, Vállalati központ stb. ellen. Ádáz csatákban képviselték az annavölgyi színeket.
 
A zeneteremben
1960-ra befejeződött a kultúrotthon átépítése, és mivel a szállók sorsa amúgy is bizonytalanná vált, ide költözött, és az emeleti zeneteremben találta meg stabil helyét a sportág. Igaz ugyan, hogy itt igazodniuk kellett a bányász fúvószenekar próbáihoz, de az addigiaknál jobb elhelyezés kárpótlást nyújtott a kényelmetlenségért.
Ekkor már bővült a játékosok száma, s mi több a 60-as évek elején a csapat benevezett a járási bajnokságba. A csapatot Párkányi Mihály játékos edző, Kulp Holló István, Harcosfalvi János, Vass János, Varga Ferenc, Flórián Tibor Kollár Mihály és Zsákovics Ferenc alkották. A felnőttek mellett két ígéretes fiatal, Elek Tamás és Stikker László ütötte a labdát, hamarosan kiharcolva helyét a csapatban.
 
Az Ifjúsági Házban
Az 1960-as évek végén új helyszínre, az Ifjúsági Házba költözve nagyobb nyilvánosságot kapott a játék, sokan megszerették, különösen a fiatalok körében vált népszerűvé.
Nagy népszerűségnek örvendtek az évről-évre megrendezésre kerülő házibajnokságok. Ezekben a csapat tagjain kívül rendszeresen részt vettek kívülállók is, szinte vérremenő küzdelmet folytatva a helyezésekért. Továbbra is zajlottak az üzemi bajnokságok, ezek mellett falusi és városi szpartakiádokon vettek részt igazolt és nem igazolt játékosaink.
 
A tornacsarnokban
Az 1970-es évek végén ismét új helyen a sportcsarnokban találjuk asztaliteniszezőinket. Az új helyszín egyre újabb játékosokat vonz a sportághoz. Említsünk meg közülük néhányat: Gáspár László, Kucsera Zoltán, Adorjányi Lajos, Kuszenda János, Sági József, Viszkok Pál, Révész Zsolt, Sári István.
 

Az 1980-as években Kulp Holló István irányításával a csapat hosszú éveken keresztül a megyei bajnokságban szerepelt hol több, hol kevesebb sikerrel. A legsikeresebb évben a kilenc csapatból álló mezőnyben a második helyet érte el Annavölgy.
Az időszak siketcsapatának tagjai a következők voltak: Belányi Imre, Kulp Holló István, Kreisz Zsuzsa, Hegyi János és Stikker László. Ebben az időszakban még a következő játékosok töltöttek el sikeres éveket az Egyesületben: Dér Tamás, ifj. Zsákovics Ferenc, Fésűs Péter, Kristóf Gábor, valamint Kántor Kornél és Kántor Ádám.
 
Egy korszak lezárul
Az 1990-es évek elején a tornaterem teljesen alkalmatlanná vált a sportág számára. A 4-5 fokos hőmérséklet, a füstös helyiség, rossz világítás nem felelt meg a sportág követelményeinek. Az asztalitenisz szakosztály megszűnt. E korszak lezárásakor még egyszer említsünk meg két nevet, Párkányi Mihály és Kulp Holló István nevét. Ők azok, akik lelkesedéssel és kitartással létrehozták, a későbbiekben pedig játékosként és edzőként mintegy vállukon vitték a szakosztályt.
 
Újrakezdés

A tornacsarnok felújítását követően a 2000-es évek közepén Demeter Ágoston vezetésével alakult újra a szakosztály, mely 2007-től versenyszakosztály a megyei B. ligában. Az első év a tanulás éve volt, egy győzelemmel az utolsó helyen végzett a csapat, a következő években azonban egyre javultak az eredmények. A 2009-2010-es bajnokságot az 5. helyen zárta a Jakab József, Váradi János, Hegyi János, Tóth Károly, Stikker László, Schrammel Zoltán, Demeter Ágoston és Kristóf Péter alkotta versenyző gárda.
 
Napjainkban
Időközben támogatót is sikerült a csapat mellé állítani, a tinnyei HOLOFON ZRT, valamint Schrammel Zoltán vállalkozó segítette és segíti működését. A támogatók mellett hozzájárult az eredményes szerepléshez, hogy az utóbbi években Jakab József testnevelő tanár segítségével több sikeres pályázaton vett részt a Sport Egyesület. Az így elnyert összegeket új asztalok és technikai felszerelések megvásárlásra fordították. Minden eszköz rendelkezésre áll tehát, adott a lehetőség a tömeg- és versenysport fejlődéséhez.
 
A hét több napján - írásunk készültekor hétfőn és szerdán - pattog a labda a tornateremben. Gyerekek és felnőttek, versenyzők és amatőrök nagyon jól megférnek egymás mellett. A mozgás öröme mindenki számára adott, a sportcsarnok mindenki számára nyitva áll. És szerencsére egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. Nemcsak helybeliek, a környező településekről is sokan látogatják rendszeresen az edzéseket.
Reméljük, ez a népszerűség tartós lesz, reméljük, hogy az egyre csökkenő anyagi források ellenére sokáig lesz Annavölgyön asztalitenisz verseny- és tömegsport.
 

 

Ugrás a lap tetejére

Kezdőlapra