Környékünk kialakulása a mohácsi csatavesztés utáni évektől
1530 – 1540-körül a török csapatok elfoglalták Esztergomot. A török hódoltság alatt az ország nagy része pusztulásnak indult. A falvak, a háborús pusztításokat erősen megszenvedték. Míg 1533-ban még 267, addig 1553-ban már csak 138 adózó portája volt a megyének. Egy 1570-ből fennmaradt adóösszeírás szerint környékünkön Csolnokon nyolc jobbágyporta, Kesztölcön tizenkét jobbágyporta után fizetnek adót. Sárisáp, Dorog, Tokod, Epöl, Mogyorós, Dág, Tát, Nyergesújfalu és Csév, pedig meg nem adóztatható lakatlan, elhagyott községként szerepel. Mindössze ennyi adat maradt fenn a török hódoltság idejéből a pusztasággá vált számos Esztergom megyei község életéről. A XVI. században az addig létező falvakat, mint pl. Berény, Munkád, Kövi, Udvarnok, Ugan, és Nyék, melyek környékünk szomszédos falvai voltak, már nem is említik a krónikák. A másfélszázados török sanyargatást nem vészelte át a környéken élő lakosság, Az emberek védettebb falvakba menekültek. Sárisáp teljesen kihalt volt, a lakossága Nagysápra, Bajnára, menekült. A század második felében megkezdődő felszabadító harcok után kezdett a szétszóródott lakosság visszaszivárogni. 1670-ben az egész megyében nem találtak 2000-nél több embert, 1690-ben pedig az 1610 – 1630 között még teljesen lakatlan helyek közül Sárisápon 400, Cséven 640, Nyergesújfalun 1000 embert vettek számba.
1685-ben, a táti csatában legyőzött török had kivonulása után környékünkön megkezdődtek a betelepítések. A Rákóczi-szabadságharcot követő időszak sok tekintetben megváltoztatta hazánk falvainak életét.
Az 1711-ben fellépett pestisjárvány Esztergom megyében mintegy 2000 áldozatot szedett. A sokhelyütt elpusztult lakosság pótlására újabb szervezett telepítési akció indult meg.
A betelepítések több hullámban történtek. A különböző vidékekről, a Dunántúlról, Pestmegyéből, Nyitra-, és más felvidéki megyékből ideáramló magyarok mellett igen sok szlovák, kevés szerb, sőt német bevándorló is érkezett. Íly módon éledt újjá a környéken elpusztult 35 magyar falu helyén 22, többségében nemzetiségi lakosságú település. 1696-ban a Szlavnicai Sándor Menyhért és fia, Mihály, felvásárolták a Both birtokokat, melyek Bajna, Nagysáp, Sárisáp falvakból és több pusztából álltak. A földesuraknak érdekükben állt hogy a községeket benépesítsék, a földek műveléséhez jobbágyokat telepítsenek.
Sándor Menyhért felvidéki birtokairól szlovákokat telepített Bajnára, akik nem sokkal megérkezésük után a lakatlan Sárisápra költöztek. Környékünk 1765-re Sándor Mihály birtokába került. Az építkezések és a költségek fedezésére szükség volt bevételekre, így megkezdődött a több mint két évszázadig működő uradalom megszervezése. 1823-ban a Sándor uradalom, Sándor Menyhért ükunokája, Gróf Sándor Móric öröksége lett. Móric 1835-ben feleségül vette Metternich Leontinát, aki 1836-ban megszülte kislányukat, Sándor Paulinát. (Nevét a Paulina – major őrzi). Paulina feleségül ment, nagybátyjához, Richard Clemens Metternich von Winneburg grófhoz, így lett környékünk Sándor – Metternich birodalom. Birtokaikon a XIX. század végére mintagazdaságot teremtettek.
Községünk első épületei a szórakozni vágyó urak részére épült vadászkastély, gabonatároló, szeszfőzde és a hozzátartozó kiszolgáló épületek voltak. Az istállók és béres lakások a völgy lábánál folyó Öreg - árok túlsó oldalán található Paulina – majorban és az úgynevezett X. táblán helyezkedtek el. Annavölgy egészen újkeletű, a szénbányászattal egyidős, mely körülbelül a XVIII század elejére tehető, mikor a „fekete gyémánt” kibányászására betelepített németajkú bányamunkásokkal egy új település kezdett kiépülni.
A bányászkodást gróf Sándor Móric kezdte és folytatta 1868-ig.
A bányászat megindulása előtt a dorogi medence lakói szegény földművesek voltak. A betelepülők egy része bányavidékről vagy azoknak közeléből származott és bizonyára sokan ismerték a bányamunkát is. Környékünk a XIX század közepén kezdett jelentősen átalakulni, amikor megindult a bányászok tömeges bevándorlása, és még később a század utolsó évtizedeiben, amikor kialakultak a bányászkolóniák.
Annavölgy nevének eredete
feltehetően a németajkú bányászoktól származik akik Szent Annát, (Szűz Mária
édesanyját) a bányászok védőszentjének tartották.
Az Anna
kultusz bizonyítéka egy 1820. évben készült térkép melyen már Anna –
Schlag-nak nevezett vágat látható, mégis Annavölgy nevével először az 1842-es
sárisápi anyakönyvekben találkozunk. Ekkor még, mint Kőszénbánya említették.
1847-től Anna Thal néven említik.
Felhasznált művek: Budayné Mosonyi Klára Dorogról a Dorogiaknak Sulinet.hu
|
