Kezdőlapra

 

'Annavölgy-községért' kitüntetésben részesült
2010. évben

 

 

néhai Blazsik Tódor Imréné "Magdi óvónéni"

 

Magdi óvó néni 1937. december 31-én Pilisszentivánon született, családja 1940-ben települt Annavölgyre, Itt nevelkedett, az általános iskolát is itt végezte. Az Esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanító és Óvónőképző Főiskola diákja volt, oklevelét 1955. június 9-én szerezte meg. Első munkahelye a Tokod-Üveggyári bölcsődében volt.
 
1956-tól az annavölgyi óvoda óvónője, majd 1959-től óvodevezetőként szolgálta 38 éven keresztül az annavölgyi szülőket, gyermekeket. Három nemzedéknyi gyermek került ki kezei alól, akiket szeretettel, példaértékűen nevelgetett, tanítgatott. Mindenki Magdi nénije volt ő. Kollégáit, fiatal óvónőit segítette e nem könnyű, de szép pálya sikeres végzésében. Egész életútját áthatotta önzetlen, mély gyermekszeretete, hivatástudata.
 
Munkája elismeréseként több állami kitüntetésben részesült:
 
1987-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a Bányász Szolgálati Érdemérem ezüst fokozatát adományozta neki, majd 1989-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. 2005-ben vehette át arany oklevelét főiskolájától, amely nagy örömet jelentett számára.
 
A falu lakosságának Magdi néni iránti szeretete, tisztelete késztette a község vezetését arra, hogy méltóképp elismerje 38 év fáradhatatlan munkáját, melyet az annavölgyi gyermekekért, felnőttekért végzett.
E kitüntetéssel ünnepnapot szerettünk volna teremteni számára, de fájdalmunkra az átadás előtt néhány nappal a sors közbeszólt.


 

Vissza