Kezdőlapra

 

'Annavölgy-községért' kitüntetésben részesült
2009. évben

 

 

Kovács Emil

 

1934 október 11-én született Annavölgyön. 1949-ben, 15 évesen lett, az 1912-ben alakult Annavölgyi Bányász Sport Egyesület igazolt játékosa. Sport pályafutását, az akkor még mezítlábas csapatoknak nevezett, ifjúsági csapatban kezdte.
 
1951 októberében 17 évesen, a Magyar Kupa mérkőzésen, már abban a felnőtt csapatban játszott, akik 1948-ban megnyerték az országosan meghirdetett Ságvári emlékversenyt. 1952-től már a felnőtt csapat tagja lett. 1953-ban a járási bajnoksági szezon befejezése után osztályozó mérkőzésekben csoport elsők, majd 1954-ben megyei elsők lettek. 1957 tavaszától-őszéig tartó osztályozó mérkőzések után felkerültek az NB III osztályba, ahol 1963 őszéig sikerült bent maradniuk.
 
1961 – 62-ben a Megyei felnőtt válogatott csapatnak „stand”- beli tagja volt. 1966-ig igazolt játékosa maradt az Annavölgyi Bányász Sport Egyesületnek. 1967-ben ifjúsági csapat edzőjeként Megyei Ifjúsági bajnokságot nyertek. 1976-tól az ifjúsági csapat főedzője majd 1978-tól a felnőtt csapatnál is pályaedző lett. 1982-től már csak az ifjúsági csapatot vitte tovább, mely 1986 – 87-ben bajnokságot, több alkalommal dobogós helyezést értek el. 1990-től 1994-ig az ifjúsági csapat mellett újra pályaedzője lett a felnőtt csapatnak is.
 
1997 július 17-től az Annavölgyi Bányász Sport Egyesület sportelnöki tisztjét töltötte be. 2005 június 17 én lejárt a mandátuma. 71 évesen fontolgatta lemondását a vezetőségi választásokon, miközben megnyertek egy pályázatot a tornaterem felújítására. A felújítás befejezése után 2006 februárban, 72 évesen lemondott az Annavölgyi Bányász Sport Egyesület sportelnöki tisztjéről.
 
Közel 60 éves sportpályafutása alatt mindig jó kapcsolatot alakított ki a településen működő szervezetekkel, intézményekkel, különösen az iskolával, az utánpótlás reményében. Időt és fáradtságot nem kímélve nap, mint nap az annavölgyi sport felvirágoztatásáért dolgozott. Jótékonysági bálok, majálisok, vándortáborok szervezésével, adományok gyűjtésével sikerült az egyesület leltári értékét a hatszorosára növelni. A labdarúgás mellett szorgalmazta a többi sportszakosztályt is. Így került sor a „Kucsera Imre emlék-sakkverseny” megszervezésére is.
 
Hálával és köszönettel tartozunk a futballért, sportért, Annavölgyért tett több évtizedes, áldozatkész munkájáért, melyet a mai napon „Annavölgy Községért” kitüntetéssel köszönünk meg.

 

Vissza