Kezdőlapra

Megosztás:

 

 

Megemlékezés
 
2017 január 20.
 

Január 20-a van. Községünkben ezen a napon, minden évben megemlékezünk az 1947. január 20-i, harminchárom bányász életét követelő bányaszerencsétlenségről.
 
Így történt ez a mai napon is. A kora délutáni órákban településünk küldöttsége, Bánhidi József polgármester vezetésével meglátogatta a bajnai, az epöli és a sárisápi temetőt, és az elhunyt bányászok sírjain elhelyezték a kegyelet virágait.
 
Fél négykor már sorra érkeztek a vendégek a Kultúrotthonba. Eljöttek az elhunytak hozzátartozói, ismerősei, a környező települések vezetői. Soraink között köszönthettük a Magyar Bányász Szakszervezeti Szövetség és az Országos Magyar Bányász-Kohász Egyesület Dorogi Szervezetének képviselőit, valamint a Dorogi Szénbánya Vállalat volt vezetőit.

Két díszvendéget, a tragédia még köztünk élő két túlélőjét, Biber Józsefet, és Pender Ferencet is vártuk. Sajnos Feri bácsi, egészségi állapota miatt nem tudott körünkben lenni.
 
Négy órára, a rendezvény kezdetére, megtelt a nagyterem. Talán nem véletlen az időpont megválasztása, hetven évvel ezelőtt, a Zsigmondy bányamezőben, ezekben a percekben látták meg az első füstpamacsokat. A Himnusz hangjaira iskolásaink felvonták, majd félárbocra engedték a település zászlaját.
 
A köszöntő szavak után Bánhidi József pogármester emlékezett meg a hetven évvel ezelőtti délutánról, felelevenítve a történteket, a bekövetkezett tragédia körülményeit.

Halk zene szólal meg, s a klopocska hangjától kisérve, lassan elhangzik a harminchárom bányász neve. Sorban érkezik harminchárom fehérblúzos gyermek, egy-egy gyertyával kezükben, és Biber Józsi bácsitól átveszik az emlékezés lángját.
 
Ludvai Jánosné a bányászözvegyek és nők nevében mondta el gondolatait, majd Stikker László, Bárdkai István és Ladányi András, a tragédia emlékére írt verseit olvasta fel. Harcosfalvi Jánosné az OMBKE zászlajára az eseményre emlékeztető szalagot kötött fel.
 
A megemlékezés hivatalos része a bányász-emlékmű megkoszorúzásával zárult.
Koszorút helyezett el:
Annavölgy település nevében: Bánhidi József polgármester, Zgyerka Emőke és Kovács Béla
Bányász Szakszervezet nevében: Gál Gábor és Farda István
Dorogi Bányász Szakszervezeti Szövetség nevében: Wágner Ferenc és Révész Ferencné
Országos Magyar Bányász-Kohász Egyesület nevében: dr.Korompai Péter és Gleviczki István
A Csolnoki Önkormányzat nevében: Kolonics Péterné polgármester és Fleischmann Dezső
A Sárisápi Önkormányzat nevében: Kollár Károly polgármester és Takácsné Molnár Anikó
 


 
A vendégek ezután átsétáltak a szomszédos sportcsarnokba, ahol bányászfalatok és frissítők melletti baráti beszélgetéssel zárult a megemlékezés.

 

Vissza