Kezdőlapra

Megosztás:

   

 

ASZTALITENISZ
 
2013. október 15.
 

MEGYEI UTÁNPÓTLÁS ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG ANNAVÖLGYÖN
 
2013. október 20-án, vasárnap 9 órától Annavölgyön kerül megrendezésre a megyei utánpótlás csapatbajnokság első fordulója. Az eseményen a megye kilenc csapata vesz részt.
Az érdeklődőket szeretettel várjuk.
 
ASZTALITENISZ 2013/2014
 
Augusztusban elkezdődött az új szezon. Megyei kibővített elnökségi értekezleten vettünk részt, ahol megbeszéltük a 2013/2014-es szezon elindításával kapcsolatos problémákat. Ekkor kellett benevezni a csapatokat a felnőtt és utánpótlás csapatbajnokságokba.
 
Ebben az évben csak egy csapattal veszünk részt a felnőtt bajnokságban. Szeptembertől abbahagyta Annavölgyön a ping-pongozást Hegyi János, aki több mint 30 évien keresztül volt oszlopos tagja a csapatnak. Ezután Sárisáp asztalitenisz életének felvirágoztatásán fog fáradozni. Szintén nem lesznek a csapat tagjai az Oláh-lányok: Barbara és Renáta. Ők tanulmányi elfoglaltságuk miatt szüneteltetik ebben az évben tagságukat.
 
A csapat új tagja Turbucz István, aki idén költözött Sárisápra és lett az Annavölgyi Bányász SE játékosa. Ebben az évben a csapat a következő felállásban kezdte el a bajnokságot: Váradi János, Schrammel Zoltán, Turbucz István, Oláh Tamás és Jakab József. A csapatban valószínűleg helyet kap majd néhány mérkőzés erejéig két legügyesebb utánpótlás játékosunk: Schrammel Cintia és Gombola Bence. Mindketten játéktudásban közelítenek a felnőttek szintjéhez. Cintia jelenleg az országos korosztályos ranglista 38. helyezettje, míg Bence a fiuknál a 66. helyet foglalja el.
 
A megyei utánpótlás bajnokságban három csapattal veszünk részt. Itt négy fordulóból áll a bajnokság. Ennek első állomása most október 20-án Annavölgyön lesz, ahol a megye kilenc csapata fog versengeni.
 
Utánpótlás versenyzőink a már említett Schrammel Cintia, Gombola Bence valamint Pósfai Bendegúz, Őri Márk, Petrovics Barnabás, Palkovics Nikolett. Szeretnénk beépíteni a csapatba a közeli jövőben Petrovics Grétát, Kövér Tamarát és Dékány Sárát.
 
Jakab József

 

Vissza