Kezdőlapra

Megosztás:

   

 

Ünnepélyes Centenáriumi Közgyűlés
 
2012 november 24.
 

A belépésnél történő regisztráció kicsit meglepte a kultúrházba érkező vendégeket, itt derült ki, nem tévedés volt a meghívó, ha rendhagyó, ünnepi is de mégis csak közgyűlésre szólt. Rendhagyó volt, mert a meghívottakat a Sportegyesület vezetősége erre az alkalomra tiszteletbeli tagokká avatta, és ünnepi, mert jeles alkalomból, a település Sportegyesületének száz éves évfordulójára hívták össze.
 

Lassan megtelt a kultúrház nagyterme annavölgyiekkel, egykori annavölgyiekkel, vendégekkel, akik közöt örömmel ismertük fel Buzánszki Jenőt és Jónyer Istvánt. Az elnökség elfoglalta helyét, kezdetét vette a program.
A bevezetőben megemlékeztek a Sportegyesület alapítóiról, akik közül hármat ismerünk, Villányi (Valentin) Antalt, Csobán Jenőt és Juhász Andrást. Emlékükre gyertyát gyújtottak.
Első napirendi pontként a Mandátumvizsgáló Bizottság a regisztráció alapján határozatképessé nyilvánitotta a közgyűlést, majd az elnökség nevében Bánhidi József megtartotta az elmúlt száz éves időszak beszámolóját.
 
Beszélt arról, hogyan jutott el a szinte csak kedvtelésből labdát rúgó egyesület az NB III-as bajnokságig, hogyan nyerte el 1948-ban a kis bányásztelep csapata a később Magyar Népköztársaság Kupának nevezett Ságvári kupát, hány kiváló játékost nevelt és adot magasabb oszályokban játszó csapatoknak.
Természetes, hogy a beszámoló a labdarúgást emelte ki, de mem maradt említés nélül a többi sportág sem. Hallhattunk az asztaliteniszről, amely talán a munkásszállók lakóinak köszönhette elterjedését és nagy népszerűségét, a sakkról, amely éveken, évtizedeken keresztül a versenysport mellett a minennapok szórakozásában is vezető helyet foglalt el. Nem marad ki a röplabda sem, amely a labdarúgás után a második nagy sportága volt egyesületünknek sok kiváló játékossal.
Említésre került a nem túl régi múltból a cselgáncs, és az 1950-es évek elejéről az ökölvívás, ez utóbbiról, bizony kevesen tudtunk. Bár nem versenysport, mégis meg kellett említeni, a hozzá csatlakozók számára hosszú éveken keresztül mozgási lehetőséget biztosító Természetjáró Szakosztályt.
 

A beszámoló után az elnökség emléklapokat adot át azoknak akik éveken át sokat tettek a település sportjáért. Ezután került sor az egyesület zászlajának átadása. A vörös-fekete bányász színeket viselő zászlót a helyi kézimunkázók készítették. Az új zászló mellett, új indulót is kapott a Sportegyesület; Vereckei Kálmán, és Attila felcsendülő szerzeménye nagy sikert aratott a közönség sorai között, reméljük gyakran halljuk még.
Nem csak új jelképekkel, tárgyi ajándékokkal is gazagodott az egyesület. Új jubileumi díszítésű mezt kaptak focistáink és aztaliteniszezőink is.
Az új zászlót a település intézményei emlékszalagjaikkal díszítették fel, egy kedves házaspár pedig hat, az egyesület eddig működött sportágait megformázó tortával lepte meg a vendégeket.
 
A "hivatalos" programot néhány vers, köztük Szepesi Zsuzsanna, és Stikker László saját szerzeményeik előadásával, valamint az iskolások tánca színesítette, végezetül felcsendült a Bányászhimnusz.
 

Ezután vette kezdetét az est kötetlen, beszélgetős része.
Körben a falak mentén sportáganként összerendezett fényképes tablók, kupák, érmek, egyéb sport-relikviák hívták fel magukra a figyelmet, kínáltak témát a csoportokba összeálló beszélgetőknek.
 
Rég nem látott ismerősök köszöntek egymásra, jól esett felidézni sok-sok évvel ezelőtti eseményeket, emlékeket.
 
És, hogy könnyebben menjen az emlékek felidézése, mindenki belekóstolhatott a finom tortákba, a szórakozó megterített asztalain pedig szendvicsek és üdítők vártak az oda betérőkre.
 
Zárjuk beszámolónkat az új Sportinduló soraival:
 

Száz év sport, száz év itt van velünk
Száz év sport, száz év szurkol nekünk
Száz év sport, hajrá Annavölgy!
 

Vissza