Kezdőlapra

Megosztás:

   

 

Emléktáblát avattunk!
 
2011 január 20.
 

Az 1947 január 20-án történt bányaszerencsétlenség áldozatai előtt emléktábla avatással, és könnyeket előcsalogató emlékműsorral hajtottunk fejet.

 

Az egész délutánt betöltő programunk fél háromkor, a tagiskolák bányaszati ismereti vetélkedőjével kezdődött.
 
Sárisáp két 4-4 fős, Csolnok két 4-4 fős, Dág egy 4 fős és a házigazdák két 4-4 fős csapata mérte össze tudását.
 

Első helyen Dág, második és harmadik helyen pedig Csolnok két csapata végzett.
Nyereményük, dícsérő oklevél, emléklap, 'Bányászati emlékek' című könyv, és egy 'Emlékek és hagyományok a Dorogi szénmedencében' című dvd kiadvány.
 

Délután fél ötkor a sárisápi temetőben nyugvó annavölgyi és sárisápi bányászok sírjainál hajtott fejet Bánhidi József polgármester, Kovács József az annavölgyi bányász szakszervezet elnöke, Jánosi József Sárisáp bányász szakszervezetének volt elnöke, és Nánai István a szakszervezet jelenlegi elnöke.
 

Az elhunytak hozzátartózói, vendégeink, és az ünnepségre érkezők a kultúrház előtti emlékparkban gyülekeztek.
Ezalatt a főtérről emlékmenet indult. 33 gyermek bányászkabátban, bőrkobakban és fáklyákkal kísérte a bányász-zászlót az emlékparkba.
A várakozók kivetítőn követhették végig a felvonulást.
 

Sorban felhangzott a harminchárom név, közben a gyermekek bilétájuk felakasztásával idézték fel a tragikus utolsó műszak kezdetét.
Két túlélő, Biber József, és Pender Ferenc emlékeit a tragédiáról felolvasva kevés szem maradt szárazon.


 

Az ünnepi műsor végén dr.Korompay Péter az OMBKE képviseletében, Wágner Ferenc a DSZKA képviseletében, valamint Bánhidi József polgármester és Farkas József a bányász szakszervezet annavölgyi elnöke leleplezte, és megkoszorúzta az emléktáblát. Ezután a bányászhimnusz hangjaira félárbocra eresztették a zászlókat.
A megemlékezés a kultúrotthonban folytatódott tovább.
 

A szórakozó helység, ahol annakidején az elhunyt bányászok megmosdatva, felöltöztetve voltak a szalmára fektetve, ezúttal jelképes ravatalózónak volt berendezve.
A sötét teremben szalmára téve 33 "kloccba" állított gyertya, mellettük egy-egy név, és középen az elmúlást jelentő lefordított bányászkereszt.

 

A nagyteremben korabeli fényképekből összeállított tablókat, és az iskolások rajzait tekinthették meg a vendégek. Voltak olyan hozzátartozók, akik felismerték magukat a temetésen készült felvételeken. Az asztalokon "bányászfalatkák", zsíroskenyér, szalonna, hagyma volt tálalva. A beszélgetések alatt kivetítőn régi bányászképeket vetítettek.
 
1947 január 20. tragédia, fájdalom! Hajtsunk fejet bányászaink előtt!

 



Vissza