Zsigmondy Vilmos

Megosztás:

Zsigmondy Vilmost nem kell bemutatnunk. Mindenki tudja, hogy neki köszönhetjük a Margitszigeti gyógyvizet, Ő fúrta a budapesti Széchenyi-fürdőt gyógyvízzel ellátó kutat, az Ő érdeme a mai Harkány-fürdő, és még hosszan sorolhatnám a híresebbnél híresebb gyógyfürdőket, melyeket az általa fúrt kutak táplálnak. Valószínű, sokan hallottak arról is, hogy az Alföldi artézi kutak jórészt Zsigmondy Vilmos irányítása alatt készültek, de arról már bizonyára jóval kevesebben tudnak, hogy 1851-től, mintegy nyolc évig Annavölgyön, a Sándor-uradalom bányáit vezette. E nyolc év alatt Zsigmondy Vilmos soha el nem fakuló betűkkel írta be nevét Annavölgy bányászatának könyvébe; emlékét bányamező, lejtakna, és több más bányalétesítmény őrizte, őrzi.

Annavölgy bányászatát ismertető oldal nem lehet teljes Zsigmondy - kora egyik legkiválóbb bányamérnöke - munkásságának bemutatása nélkül. És ki más szólhatna ezekről az évekről, mint Csath Béla gyémántokleveles bányamérnök, Zsigmondy életének és munkásságának legavatottabb ismerője. Béla bácsi 2015. szeptember 8-án, Dorogon tartott előadást Zsigmondy Vilmos Annavölgyi nyolc évéről. Előadása anyagát megkaptuk felhasználásra, és most - ezúton is köszönetet mondva érte - szerkesztett formában közreadjuk.

Csath Béla

Csath Béla
gyémántokleveles bányamérnök

Zsigmondy Vilmos Annavölgyön eltöltött nyolc évének története

Előzmények dióhéjban Zsigmondy Vilmos életének megismerésével kapcsolatban. Zsigmondy Vilmos 1821-ben született Pozsonyban. A középiskolát három helyen, és három nyelven végezte el: Pozsonyban német, Komáromban magyar, Nyitrán szlovák nyelven tanult.

1842-ben végzett a Selmecbányai Bányászati Kohászati Akadémián, bányamérnöki képesítést szerezve.

Az Akadémia épülete

1843. Első munkahelye a Selmecbányához közeli Szélakna, ahol a bányagondnoki feladatokat látta el.

Szélakna látképe

1844. Kiváló képességeit hamar felismerik, ezen év áprilisában Bécsbe rendelik a Császári és Királyi Központi Bányaigazgatóság szolgálatára. Külföldi tanulmányutak mellett W. Haidinger mineralógiai- és geológiai előadásait hallgatja, tanulmányozza a kor szakirodalmát, többek között H. Combes és F. Garnier bányamérnökök, valamint H. Paulucci hadmérnök munkáit.


W. Haidinger	F. Garnier könyve

1846. májusában a Resica melletti Domány kőszénbányájának irányításával bízzák meg. Munkájával jelentős sikereket ér el, így hamarosan a Resicai Vasgyár ideiglenes irányítását is rábízzák.

1848. A szabadságharc alatt mint a Resicai Vasgyár vezetője fegyvereket és lőszereket gyártatott Bem seregeinek. Ez a tevékenysége felfelé ívelő udvari szolgálati karrierjének derékba törését erdményezi.

1849-ben A szabadságharc alatti tetteiért Temesváron 6 évi, vasban töltendő várfogságra és teljes hivatali állásától való megfosztásra itélik. Büntetését Olmütz várbörtönében tölti.

Olmütz vára

1850. Barátainak, és ismerőseinek köszönhetően, császári kegyelemmel szabadul. Mivel kincstári szogálatba nem léphet, Resicán - későbbi apósa - Herglotz György bányájában vállalt gondnoki állást. Ekkor ismeri meg leendő feleségét, a gazda húszéves, Ida nevű leányát. Még resicai szerződésének lejárta előtt korábbi felettese, Graenzenstein Gusztáv kamarai tanácsos javaslatára, az "ördöglovas"-ként ismert Sándor Móric gróf szolgálatába szegődik.


Az ifjú Zsigmondy	Graenzenstein G.	gr. Sándor Móric

Mielőtt folytatnánk Zsigmondy Vilmos történetét, nézzük, ki volt e két utóbb nevezett személy.
Graenzenstein Gusztáv 1808-ban Nyitra-Szerdahelyen született. Gimnáziumi és bölcsészeti tanulmányait a pozsonyi evangélikus líceumban végezte. Ezután Selmecen a Bányászati - Kohászati Akadémiát kitűnő eredménnyel elvégezve bányamérnöki oklevelet szerzett. Ezt követően 1830-ban állami szolgálatba lépett, melynek folyamán 1835-ben a bánsági oravicai bányaigazgatósághoz rendelték, majd néhány hónap múlva az igazgatóság elnökévé nevezték ki. Ebbéli beosztásában lett Zsigmondy Vilmos főnöke.

gr. Sándor Móric megbízható, komoly jellem volt, nem ivott, nem kártyázott, nem voltak pikáns kalandjai. Szerette a művészetet, pártolta a művészeket. Egyetlen szenvedélye volt, a ló! A lónak, a lovakért élt. Életéből – születésének 210. évfordulójára emlékezve – néhány képet villantunk fel az alábbiak szerint:

1835. február 8-án kötött házasságot Metternich Leontinával. Leó nevű fiuk korán meghalt, Paulina leányuk jegyezte fel atyja életének legjellemzőbb mozzanatait.


Metternich Leontina	Sándor Paulina

A Sándor család palotái közül említsünk meg kettőt. A budavári Sándor-palota 1806-ban készült el teljesen, de már itt született meg a gróf – családjának utolsó férfitagja. Házasságkötése előtt Leontina kedvéért építtette át a bajnai kastélyt, mely ekkor nyerte el gyönyörű klasszicista alakját.


A budavári Sándor-palota	A bajnai kastély 1896 után

Az "ördöglovas" lovak iránti rajongásának eredménye a számtalan festmény – jórészt J. Gottlieb Erdman Prestel munkái – , melyek a gróf lovas bravúrjait örökítik meg. A jeleneteket maga a gróf szövegezte meg.


A bajnai kastély kerítése felett	Átkelés a jeges Dunán	Sándor Móric a lovasfogat felett

Sándor Móricnak – mint láthattuk – , a ló volt az élete, és a ló lett a veszte is. 1850. őszén, Linz mellett, gyors vágta közben kiesett kocsijából, fejjel egy vaskorlátnak zuhant, elvesztve eszméletét. Azon a télen kapta az első rohamot: a bécsi kaszinóban önkívületi állapotba került, megkötözve vitték dr. Riedel híres elmegyógyintézetébe. Így már nem tudott személyesen részt venni Zsigmondy Vilmosnak 1851. március 29-én történt munkavállalási szerződés-kötésén.

1852-ben hazaengedték Bécsbe, illetve Bajnára, feltételezhető, hogy ezen időszak alatt találkozott bányáinak vezetőjével, de idejének nagy részét Bécs és Döbling között töltötte. „Csak élő halott volt " emlékezik ezekre az évekre leánya, Paulina. 1861. novemberében meghalt felesége Leontina, akit Bajnán temettek el. 1878. február 23-án 73 éves korában Bécsben, egy tüdőgyulladás következtében elhunyt az Ördöglovas. Három nap múlva temették, Bécsből hajó szállította Esztergomba, ahonnan gyászkocsi vitte Bajnára, hogy ősei mellett aludja örök álmát a szlavnicai Sándor-nemzetség utolsó férfi tagja.
Bár Zsigmondy Vilmos életrajzában nem találunk említést róla, de feltehetőleg Ő is részt vett egykori munkaadója temetésén.

1879-ben Paulina szülei és bátyja hamvait a gyarmatpusztai vadászkastély kápolnájába szállíttatta át.

E kitérő után térjünk vissza Zsigmondy Vilmosnak Annavölgyre való megérkezésére.
Miután Bécsben – mint említettük, Graenzenstein közreműködésével – megkötötték azt a szerződést amely alkalommal az uradalom „... bányagondnokká nevezi ki, és neki havi részletekben kiszolgáltatandó 800 p.f. évi fizetést, többféle nem jelentéktelen természetbeni járandóságot, a bányagondnokság épületében szabad szállást, valamint neki egyszersmindenkorra az első berendezésre 400 p.f biztosított." Mivel ezen időszakban gr.Sándor Móric a Riedli-féle gyógyintézményben volt, ezért feltételezhető, hogy a Sándor-uradalom részéről Reményik Imre jószágkormányzó volt jelen a szerződéskötésnél.

A bányamérnöki tevékenység fonalát, melyet a Temesi törvényszék kettévágott, ismét összekötötték a párkák, az emberi sorsok istennői, és az állami szolgálattól eltiltott Zsigmondy előtt megnyílt és szabadon állt az életpálya a magánbányászat terén. 1851. április 1 és 4-e között vette át elődjétől, Seidel Károly gondnoktól az annavölgyi üzem vezetését. Hallatlan munkakedvvel fogott a bánya irányításához, kötelezve magát, hogy a „...rábízott bányát virágzó állapotba hozza ..." kutatásokkal ki fogja bővíteni vagy új bányákat nyit. A szerződés 3. pontja kiköti: „hogy politikai tekintetben soha nem vét a kormány ellen", melyet Zsigmondy szigorúan be is tartott.

Az átadás során Seidel Károly tájékoztatta Zsigmondy Vilmost a szlavnicai Sándor-családról, majd ismertetést adott a vidék geológiai viszonyairól, az eocén- és az oligocén-kori szén kialakulásáról. Megtudhatta továbbá Zsigmondy, hogy a Sándor család akkor kapcsolódott be a széntermelésbe, amikor Sándor Vince idején, 1806-ban szenet találtak a sárisápi határban. Egy 1815-ben készült szolgabírói jelentésről is tett említést Seidel, amely egyebek mellett azt írta: „ ... készenlétekkel, Épületekkel és Téglagyári kemencével fennálló kőszén¬bánya ..." és az ott termelt „ ... több ezer mérő kőszén a szomszéd városokban jó áron eladatik". (Ebben az időben egy mérő 94,4 liter volt.)
1806 és 1810 között a kitermelt szén mennyisége éves átlagban 750 tonna körül volt. Az 1815-ben készült bányatérkép már meglehetősen kiterjedt művelésről tanúskodik.

Bányatérkép 1815-ből

Mutatja azt is, hogy a bányászat céljait ekkora már több épület – "Gruber Haus" – szolgálja a tárnák mellett. Tschebull osztrák geológus 143 700 mázsára becsüli az 1800 és 1820 között itt kitermelt szén mennyiségét.

1845-ben megnyitásra kerültek az eocén-kori Leontina- és Móric-telepek, nagyban hozzá-járulva a kitermelt szénmennyiség növekedéséhez. E telepek felfedezése az alábbi bánya-térképen is jelölt "Anna-Schlag"-nak nevezett kutatóvágatnak köszönhető. A telepek műveléséhez kihajtották a 368 m hosszú Leontina- és a 147 m hosszú Móric-tárót is.

Annavölogy bányatérképe 1845-ből

Zsigmondy Vilmos Annavölgyre érkezésekor tehát egyidőben folyt az oligocén-kori Anna-telep és az újonnann feltárt eocén kori telepek művelése. Az új gondnok e két újabb – széntartalmat illetően mind minőségben, mind mennyiségben jobb – telep felé fordította figyelmét. A telepek elérésére 1851-ben mélyíteni kezdték a Maschinen Schacht aknát.

Zsigmondy korábbi gyakorlati ideje alatt Szélaknán és Resicabányán felismerte, hogy mennyire fontos a bányavezetőnek a technikai ismeretek mellett az adott bányaterület földtani felépítésének, szerkezetének alapos megismerése. Jó partnerre talált ebbéli meggyőződéséhez Hantken Miksa bányamérnök-geológus személyében.

Miesbach Alajos, a szomszédos csolnoki széntelepek tulajdonosa 1852-ben vette alkal-mazásba bányái vezetésére Hantken Miksát. Hantken és Zsigmondy, bár egyidősek voltak, az Akadémián nem ismerték egymást, mivel Hantken Miksa egyetemi tanulmányai miatt később kezdte az akadémiai képzést. A két mérnök között a rövid idő alatt szoros szakmai kapcsolat alakult ki.


Miesbach Alajos	Hantken Miksa

Zsigmondy Vilmos a rendelkezésre álló adatok alapján készített térképén látható, hogy az eocén széntelepeknek a dőlés mentén mélyebb ponton való feltárása céljából mélyített Maschinen Schacht – későbbi nevén Paula-akna – 65 méteres szintjéig nem kaptak szenet, ezért egy keresztvágattal kutatták fel azt. A további feltárás biztosítására mélyíteni kezdtek egy új, Ferenc József nevű aknát is, de a „Maschinen Schacht" aknánál szerzett tapasztalatok bizonyították az eocén telepek mélyre vetődését, ezért 42 méter mélységben feladták azt.

Zsigmondy Annavölgyi bányatérképe 1852.

Hantken a környék földtani viszonyait kezdte tanulmányozni, melyet kiterjesztett őslénytani és rétegtani vizsgálatokra is, tudván, hogy az egyes rétegek és települések korának pontos meghatározása nélkül a szénre való kutatás csak tapogatózás. Vizsgálatai közben azt tapasztalta, hogy az illető vidék földtani viszonyainak minél részletesebb ismerete válik szükségessé, valamint, hogy minden rétegnek megvannak a maga sajátságos foraminiferái, melyeknek segítségével biztosan meg lehet jelölni a rétegek helyzetét, rámutatva ezek korjelző szerepére. Tapasztalatait megosztotta Zsigmody Vilmossal is, aki számára nyilvánvalóvá vált a fúrások rendkívüli fontossága, még oly esetekben is, ha szenet nem értek el. A fúró iszapja igen értékes tárgya lett a vizsgálatoknak és a rétegek helyzetének felismerésében biztos alapul szolgálhatott. Zsigmondy tisztában volt azzal, hogy a fúrás az, mely a kőszénbányászat kulcsának nevezhető, és a rétegek feltárásával a települési viszonyok tökéletesen kiismerhetők. Éppen ezért különös gonddal gyűjtötte az iszapmintákat, ahogy ő nevezte a "fúrpróbák"-at, soha el nem mulasztva azok vizsgálatát.

Mint korábban említettük, bécsi évei alatt elsajátította korának mélyfúrással foglalkozó szakirodalmát, a resicai bányában pedig megismerkedett a fúráshoz szükséges szerszámokkal. Annavölgyi munkássága alatt, részben új típusokat szerzett be, részben maga is tervezett és készített újabbakat.


Fúrási vázlat	Fúrószerszámok

A fúrási munka kezdetén egy kis aknát mélyítettek, ún. ásott "kutat" létesítettek, melynek talpán elhelyezett fenyő vagy tölgyfa iránycsőben kezdődött a fúrás. Maga a fúrás a merev vasrudak végére szerelt véső ütögetésével mélyült. A rudazat csukló segítségével felszíni fúróhimbára volt felerősítve. A himbát a fúrólyuk mélységétő függően 2 - 4 - 6 ember percenként 20 - 40 alkalommal emelte és ejtette. Ezzel egyidőben vagy az aknában, vagy a felszínen dolgozó személy minden ütés után a rudazatot elcsavarta. Zsigmondy azt tartotta kötelező érvényűnek, hogy a fúrásnál gyakorlati ismerettel rendelkező felügyelet legyen jelen, a fúrómester „a fúrással kapcsolatos munka minden részében gyakorlattal bírjon."


Fúróberendezés	Ütőlegények

Zsigmondy Vilmos 1855-ben nősült meg Resicabányán, egykori munkaadója leányát, a 24 éves Herglotz Idát vette feleségül, aki haláláig hű hitvestársa maradt.

1856-tól kezdve éveken át hozta a dorogi bányákba tanulmányútra hallgatóit Faller Gusztáv, a Selmecbányai Akadémia műveléstani tanszékének vezetője. 1858-ban az immár Drasche Henrik tulajdonában lévő dorogi bányák mellett az annavölgyi bányákat is bejárták.


Faller Gusztáv	Drasche Henrik

Zsigmondy és Hantken szoros együttműködése különösen a fúrások terén volt gyümölcsöző. Zsigmondy a földtan, rétegtan és őslénytan vonatkozásában sokat tanult Hantken Miksától, ez meg is mutatkozott a már említett foraminiferák gyűjtésében, vizsgálatában és meg-őrzésében. Hantken barátsága jeléül Zsigmondyról nevezte el a Nodosaria (Dentalina) zsigmondyi (Hantken) nevű szintjelző őslényt, melynek leírása a következő: „Háza többé, majd kevésbé görbült. Áll 11-13 kamrából. melyeknek varrányai alig kivehetők. kezdő kamrája tompa, gömbölyded. Utolsója legnagyobb, kerekded, a legkisebb hegyességnek nyomát sem mutatván. Ezen foraminifera felötlelő alakjánál fogva könnyen megkülön¬böz-tethető a többitől. Nem ritka."

Nodosaria (Dentalina) zsigmondyi (Hantken) 4.sor 3. oszl.

Hantken a későbbiekben sem feledkezett meg közös annavölgyi munkájukról, és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1863-ban tartott pesti naggyűlésén fel is hozta, hogy „ ... a fúróporral könnyelműen járnak el a bányászok, csak egyedül Zsigmondy mérnök úr az aki a fúrópor tüzetes vizsgálatát soha el nem mulasztja." Zsigmondy már 1857-től "górcsővel" (mikroszkóppal) vizsgálta a fúróiszapból kikerülő maradványokat.

1865-ben megjelent "Bányatan" című munkájában a fúrásmintáknak górcsővel való vizsgálatát ajánlja Zsigmondy, és ezenkívül felhívja a figyelmet a fúrásminták megőrzésére is. Ő maga valamennyi fúrásánál ezek szerint járt el. Zsigmondy Vimos minden erejét hivatásának szentelte. A szorgalmával, tudásával és munkájával való megelégedettségre vall, hogy a három évre kötött szerződés lejártával gr. Sándor neje Leontína és Hackler Antal központi jószágigazgató, egyúttal törvényszékileg megbízott gondnok, 1854 június 7-én immár tízéves szerződést kötöttek Zsigmondyval Bécsben. Bányagondnoki fizetése ezen szerződében már 1200 p.f.-ban van meghatározva.

Zsigmondy a széntermelés fokozása érdekében az oligocén Anna-telepben folytatandó fejtéseket és feltárásokat szorgalmazta. Ez annál is inkább szükségessé vált, mivel az eocén bányamezőben az egyik irányban egy újabb vető, a másik irányban a szénbirtok határa miatt nem lehetett tovább terjeszkedni. Jól mutatja ezt a helyzetet 1857-ben készített Annavölgyi bányatérképe.

Annavölgy bányatérképe 1857.

Zsigmondy sok energiát fektetett a bányatüzek megelőzésére alkalmas fejtési módok kifejlesztésébe és ezze kapcsolatban a bányatüzek elleni védekezési módok kidolgozásába. A fiatal üzemvezető védte a munkások testi épségét is. Szabályozta, és megújította a bányabeli szállítást, ezzel lehetővé vált a nagyobb mennyiségű szén külszínre hozatala. Intézkedései befolyással voltak a termelés egészére, a bányák állapota erősen feljavult.

Mindig kereste az újat, a jobbat. 1856-ban az akkor már Paula-aknának nevezett Maschinen Schacht-ban egy "ruganyos kasszék"-et, vagy – ahogy akkor nevezték – "Federnde Schacht-bühne"-t szereltetett fel. Aknaszállításkor ugyanis mind a szállítókas, mind a kasban álló csillék ütésnek voltak kitéve, valahányszor a kas az akna fenekén lévő kasszékre, vagy a padozatra felütközött. Az ütődések káros hatásainak kiküszöbölésére Zsigmondy jóminőségű tekercsrugókat alkalmazott a kasszéken, melyek összenyomódásukkal csillapították a felütközést.

Zsigmondy ruganyos kasszéke

Az új módszerről beszámolt az Österreichische Zeitschrift für Berg- und Hüttenwesen című szaklapban megjelent írásban, illetve a Bányászati és Kohászati Lapok 1869 évi 1. számában.

Hantken, a jó barát 1858-ban nősült, a dorogi postamester lányát, Hoblik Idát vette feleségül. A két komoly gondolkodású fiatal bányatiszt, akiket a selmeci emlékek is közelebb hoztak egymáshoz, nézetük azonossága folytán egész életre szóló barátságot kötött. Hantken ezután Pestre került, Zsigmondy két évvel később követte őt.

Hantken és Zsigmondy megkisérelték felbecsülni a mintegy 12 km² kiterjedésű medence szénvagyonát. Becslésük eredménye: 5000 millió métermázsa, ma használatos mérték-egységgel 500 millió tonna. E hatalmas szénvagyon gazdaságos kihasználása érdekében együttesen szorgalmazták a medencének a pesti vasúti hálózatba való bekötését, hiszen az akkor alkalmazott szekeres szállítás ekkora távolságon versenyképtelen volt a pécsi szenek Dunán, illetve a salgótarjáninak vasúton történt olcsó szállításával szemben. A küzdelem eredménytelen volt, a vasútvonal megépítésére csak Zsigmondy halála után fél évtizeddel került sor. Ezzel a késlekedéssel évtizedekre megfosztották legnagyobb szénfogyasztójától az esztergomvidéki szénbányászatot.

Ebben az időben a bányászatot még erősen fékezte a szénterület tulajdonosának és bérlőjének nem kellőképpen szabályozott viszonya. Ez nagymértékben akadályozta a termelés növekedését, hiszen a bérlő – bizonytalan helyzete miatt – vonakodott a nagy befektetésektől. E kétes állapoton csak a bányaművelésnek egy új bányatörvény általi felszabadítása eredményezhetett volna változást. Noha ez a körülmény Annavölgy esetében éppenséggel nem állt fenn, hiszen az uradalom saját területén végezte a bányászatot, Zsigmondy az új szabályozásnak egyik leghívebb szószólója volt. Törekvései kiteljesedését már nem, élhette meg.

Zsigmondy széleskörű elismertségét jelzi, hogy 1854 és 1859 között az osztrák bányatörvény életbeléptetése után gyakran fordultak hozzá a hatóságok, hogy az esztergomi barnaszén- területen felmerülő bányaügyekben, vagy egyéb bányászatra vonatkozó eljárásokban szakértőként vegyen részt. Tették ezt Zsigmondy Vilmos „kipróbált szakismeretére" való utalással.

Markáns bányatiszti alakja kora irodalmában is feltűnik. Az akkor már akadémikus Jókai Mór, Fekete gyémántok című regényének fő alakját, Berend Ivánt, jórészt három élő személy tulajdonságaiból gyúrta egybe. A kezdő lökést a tudós Hantken Miksa adta, aki ezidőben mutatta be az Akadémián a magyarországi fosszilis foraminiferákról szóló dolgozatát, mely a talajrétegek mikroszkopikus állatmaradványainak kutatására szentelt évtizedes munka eredménye. Ráismerhetünk a főhősben Vidats János gépgyárosra is, aki jelentős szerepet játszott az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban. A tudós és a gyáros mellett azonban mégis a bányamérnök dominál, Zsigmondy életének szinte minden mozzanata felismerhető a "mágnes lovag" alakjában.


Hantken Miksa	Vidats János	Zsigmondy Vilmos

Az Annavölgyi szénbányászat lehetőségei nem elégítették ki Zsigmondyt. Többre érezte hivatottnak magát, ezt a teljes függetlenítés által kívánta megvalósítani. Alkotni vágyása, tudása, tettre kész alaptermészete folytán a tespedés helyett a bár bizonytalan, de érdekes küzdelmet ígérő jövőt választotta. Zsigmondy a második – 1864 április 1-ig szóló – szerződés szerint időt már nem töltötte ki. Kölcsönös megállapodás alapján 1859 november 30-án átadta az Annavölgyi bányászat további irányítását Ballus Zsigmondnak, egykori akadémiai társának. Reá jellemző módon, munkáját az utolsó pillanatig intézte: október 26-án még a Csolnok-Sárisáp zárt kutatmányi területen mélyítendő négy új akna telepítésének lehe-tőségét intézte a M. Kir. Bányakapitányságon.

Az Annavölgyi üzemvezetőségtől való megválása után Zsigmondyt szíve visszahúzta Erdélybe, ezért egy évre visszaköltözött Resicára apósához a Krassó-Szörényi Érchegységbe, ahol a szekuli bányát rendezte. Ebben az időben kapta kézhez a gr. Sándor Móric szolgálatából távozása alkalmából a központi jószágigazgatóság által kiállított szolgálati bizonyítványt, mely szerint „ ... mint bányavezető állt alkalmazásban és az állásában mind fenti hatás-körében oly tökéletesen megfelelt, hogy ezen bánya vezetése alatt jelentős fejlődést nyert. Ezért nemcsak mint jó képességű bányatisztviselő, hanem kifogástalan viselkedése, mutatott hűsége és tárgyalóképessége miatt is ajánlható ..."

Zsigmondy szolgálati bizonyítványa

Kapcsolata Anna-völggyel ezután sem szűnt meg, mert midőn Zsigmondy Vilmos már Pesten, mint bányaügynök dolgozott, 1863-ban a nagybeteg gróf helyett Reményik Imre jószág-kormányzó, rendszeres évi javadalmazás mellett, állandó bányászati tanácsadóvá fogadta. Ennek fejében Zsigmondynak kötelessége volt havonként egyszer, sürgős esetben pedig többször is a bányagondnokságot megszemlélni, a bányagondnokság beadványait vélemé-nyével ellátni, s a fővárosban a bányászattal kapcsolatos ügyeket intézni. Feladatához tartozott a bányászati fejlesztésre vonatkozó javaslatok benyújtása a jószágfelügyelőséghez.

A Sándor-uradalom 1868-ban eladta bányáit és területének szénjogát Drasche Henriknek, aki megalapította a "Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten" társaságot. Zsigmondy ezen frissen alakult társaságnál betöltött különböző pozíciói révén, élete végéig részt vett az Annavölgyi bányászat irányításában.

Zsigmondy Vilmos életének az állami szolgálatból történő elbocsátása és a szabadságharc utáni fogságból való szabadulást követő, a magánbányászat terén sikerrel folytatott nyolcéves szakasza ezzel lezárult.

Zsigmondy Vilmos 1860-ban

Forrás:
Böckh János: Zsigmondy Vilmos (1821 - 1888) /Földtani Közlöny XX.k.1890. augusztus - október 8 - 10 füzet 257 - 380. o./

Csath Béla: Zsigmondy Vilmos életrajza /Kiadatlan tanulmány/

Csath Béla: Emlékezzünk M.Ch.Combesre /Kőolaj és Földgáz 27/127/ évf. 9.sz. 1994 szeptember 287. o/

Csath Béla: Emlékezzünk A.H.Beerre /Kőolaj és Földgáz 27/127/ évf. 8.sz. 1994 augusztus 256 - 257.o./

Gyulay Zoltán: Zsigmondy Vilmos /A Magyar Olajipari Múzeum Évkönyve 1969 - 1974. I. köt. 87 - 100. o./

Kollár Attila: Föld alatt és föld felett. Annavölgy a bányászat tükrében 1795 - 1975 /http:\\annavolgy.hu/

Péch Antal: Emlékbeszéd Zsigmondy Vilmos levelező tagról /MTA Elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek VI.köt.14.sz. 465 - 492. o./

Pauer Gyula: Az annavölgyi barnaszénbánya. /BKL. XXXVIII. évf. 1. köt. 1905. jún. 657 - 682. o./

Schmidt Sándor: Az Esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése /17. o./

Hantken Miksa: A magyar szentkorona országainak széntelepei és szénbányászata /Az esztergomi terület széntelepei és szénbányászata 188 - 286. o./

E.A.Rodrigez /Barsi Ödön/: Az ördöglovas, Sándor Móric gr. kalandos élete Lestyán Sándor: Gr. Sándor Móric - Az ördöglovas

Tóth Krisztina: Bajna /Száz magyar falu könyvesháza, sorozat/

Buza Péter: Legendák lovasa /Bp. 2010./

D.Mezey Alice: Hild József szerepe a Sándor család bajnai kastélya és Gyarmatpusztai vadászkastélya építéstörténetében

Majzon László: Hantken Miksa emlékezete /Földtani Közlöny XCII. k. 3. füz. 261. o./

Schmidt E. Róbert: Megemlékezés Hantken Miksáról, születésének 150. évfordulóján /BKL. Bányászat. 104. évf. 10. sz. 705 - 707. o./

Derszib Jenő: Megemlékezés Hantken Miksáról /BKL. Bányászat. 1962. 489 - 493. o./

Csath Béla: A bányamérnök és a "fúrász" Zsigmondy Vilmos /BKL. Bányászat. 116. évf. 1963. 1. sz. 58 - 62. o./

2017. január

Ugrás a lap tetejére

Kezdőlapra