SZENT
BORBÁLA
Minden
történetkritikai megállapítás ellenére fény és vonzerő árad Szent Borbálából.
Szent Cecíliához és Alexandriai Szent Katalinhoz hasonlóan Borbála tisztelete
is jóval megelőzi a 7. századból ránk maradt latin, görög, szír és örmény
nyelven megírt legendát, függetlenül attól, hogy a hitelesnek tekintett
történeti források nem beszélnek róla.
Borbála/Barbara
(kinek neve a Barbarus, azaz barbár szó nőnemű alakja) egy pogány apa nagyon
szép leánya volt. Valahányszor az apa kereskedelmi útra ment, leányát egy
magas toronyba zárta. Egy ilyen távollétet ragadott meg Borbála arra, hogy
miután már régóta vágyott a keresztségre, fölvételét kérje az Egyház
közösségébe. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen
addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Atyja hazatérve az
ablakok számából fölismerte, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal
meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a
sziklák megnyíltak előtte.
|
|
A
hegyek között egy barlangban rejtőzött, de egy pásztor elárulta atyjának a
rejtekhelyet. A pásztor árulásának büntetéseként Isten a bárányait ganajtúró
bogarakká változtatta. Ez azonban nem tartotta vissza az atyát attól, hogy
leányát a bíró elé hurcolja.
A
bíró megfélemlítésül keresztényeket gyötörtetett Borbála szeme láttára a
legválogatottabb kínzásokkal. Krisztus azonban erőt öntött lelkébe, s hogy ne
féljen, társnőnek adta mellé Juliannát.
A
város kormányzója akkor a megszégyenítés eszközéhez folyamodott:
megparancsolta, hogy ruhátlanul pellengérezzék ki a piacon, minden kíváncsi
tekintet prédájául. Borbála azonban most is az Úrhoz menekült, és
meghallgatásra talált: a földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő
úgy beburkolta a testét, mintha teljesen föl lett volna öltözve. Végül a bíró
fővesztésre ítélte, és ekkor történt a legszörnyűbb: az apa, aki korábban
esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és
fejezte le. Mikor azonban hazafelé ment, villám sújtotta őt, és nem maradt
belőle más, csak egy maréknyi hamu.
Egy
Valerianus nevű ember gondoskodott arról, hogy Borbála és a vele együtt
lefejezett Julianna teste méltó temetésben részesüljön. A sírnál pedig
hamarosan megkezdődtek a csodák.
Borbála
vértanúságának időpontjául a legenda különböző változatai más és más
időpontokat jelölnek meg: Maximinus Thrax (235--238), Maximianus (286--305)
vagy Maximinus Daia (308--313) uralkodását. Lakóhelyéül Antiochiát,
Héliopoliszt mondják, vértanúsága helyéül pedig egyes források Nikomédiát,
mások Toszkánát, sőt olyan is van, amelyik Rómát jelöli meg.
Ezeket
az ellentmondó adatokat lehetetlen tisztázni. Elégedjünk meg tehát azzal a
ténnyel, hogy Borbála tisztelete legkésőbb a 9. század óta Keleten és
Nyugaton egyaránt elterjedt. Ez keleti származására utal, mert a nyugati
egyház sok keleti szent tiszteletét átvette, fordítva ellenben nagyon ritkán
történt.
Annak
ellenére, hogy a történeti források nem szólnak róla, többfelé tisztelnek
Borbála-ereklyét, és több ereklyeátviteli ünnepet is számon tartanak. Így
Velence, Konstantinápoly, Róma és Ó-Kairó büszkélkedik azzal, hogy ereklyét
őriz a vértanú szűztől; de olyan kis helyek is állítják ugyanezt, mint
Plaisance és Rieti. Fejét Novgorodban őrizték. Borbála tisztelete Brémából
terjedt Litvánia és Finnország felé.
A
13. században az aragóniai királyság folytatott tárgyalásokat a kairói
szultánnal, hogy megkaphassa a szent ereklyéit. Szeretik és tisztelik
Borbálát Ciprus szigetén, az Égei-szigeteken, Görögországban, a Balkánon és
Örményországban éppúgy, mint Grúziában. Nyugat-Európában: Belgiumban,
Hollandiában, Franciaországban, Svájcban, Ausztriában és Magyarországon is
nagy tekintélynek örvend. A népi tisztelet a legenda különböző elemeihez
kapcsolódik. Így a ,,hirtelen és készületlen halál'' elleni oltalmazónak
tekintik, mivel atyja ezzel bűnhődött gonoszságáért. Gyakran így imádkoznak:
,,Add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk
szentségeidben.'' Ez a magyarázata annak, hogy a művészek gyakran ábrázolják
Borbálát úgy, hogy a kezében cibóriumot és felette ostyát tart. Ugyanezen az
alapon számtalan azon jámbor testvérületek száma, amelyek a ,,Jó halál''
nevét viselik, és védőszentjüknek Borbálát tekintik.
Apja
villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát,
ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a
harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket
is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a
tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz
hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók,
akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a
bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt,
amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és
kőművesek védőszentje lett.
A
gazdag népszokás-anyagból csak egyet említünk, a Borbála-ágat. Ha a
cseresznyefa ágát Borbála napján beviszik a szobába, karácsonyra kivirágzik.
Ez a szokás nemcsak Jessze kivirágzott vesszejére emlékeztet, hanem Borbálán
keresztül arra is, hogy a mi szívünkben is kivirágzik a szeretet, ha Krisztus
benne él.
Ha
történetileg lehet is kifogásokat emelni Borbála legendájával szemben, két
dolgot mindenképpen el kell fogadnunk: a vértanú szűz alakja és tisztelete
olyan erővel sugárzik mintegy másfél évezreden át, ami fölér a történeti
adatokkal. Borbála Krisztus tiszta tükre volt, ezért képes sugározni az örök
szentség világosságát.
Diós István: A
Szentek élete
+Nikomédia, 306 körül